Története
A falu 1280-ban tűnt fel egy nemes nevében először, aki talán a Csák nemzetség tagja. A Géci család egyik ága a Csák nembeli Darai családdal volt rokonságban, s így lehetséges, hogy a falu Szamosdarával és Komlódtótfaluval együtt a Dunántúlról idetelepült Csák nemzetség eredetileg egységes birtoktestének volt a része, a kisnemesi családok pedig a nemzetség hajtásai.
A 14-15. században a Csarnovodai, Csáki, Bekcs, Darai és Drágfi családoké volt. 1476-ban a Szántai Becskiek is birtokosai és ők maradtak urai századokon át.
A 18. században mellettük az Ibrányi, Luby, Nozdroviczky és Péchy családok a földesurai, a múlt század közepén pedig a gróf Majláth, a Luby és a Péchy családok voltak.
1858-ban br. Haynau megvásárolta a Kisgéci pusztát és kúriát épített rajta. A 20. század első felében Luby Béla, a Haynau hitbizomány és dr. Szomjas Lajos volt a legnagyobb birtokos.
Határában feküdt egykor Kisgéc, mely másodlagos település volt és a 14. században jött létre. Nagygéc igen közel fekszik a magyar-román államhatárhoz. A trianoni békeszerződés után a határ mentén felépített ún. lokalizációs töltés a település nyugati részén húzódott, így a falu a kelet felől érkező nagy árvizekkel szemben védtelen volt.
1970-ben a településnek 706 lakosa volt. Az 1970. május 13-án bekövetkezett árvízben a falu csaknem teljesen elpusztult. Újjáépítését árvízvédelmi okokból nem engedélyezték, a területre történő beköltözést pedig adminisztratív eszközökkel korlátozták.
Az 1980-as népszámlálásra az egy évtizeddel korábbi lakosságnak csupán töredéke, 22 fő maradt a faluban. 1981-ben a település adminisztratív önállósága is megszűnt, területét Csengersimához csatolták